hirdetés
mx520th (2010.07.29.)

Cikkünk: Húsz éve ugyanaz. Szerencsére

Fotó: Vályi István

Nagyobb méret
Változni változott ugyan a 20 éva alatt, szerencsére a roadster-forma kellően jellegzetessé teszi ahhoz, hogy mára már bárki felismerje: ez egy MX-5-ös A tető felhúzva. Ettől az állapottól... ...eddig mindössze két másodperc telt el. Elektromos tető? Lol! Eleve roadsternek készült, nem kényszerből veszítette el a tetejét, tán ezért is néz ki ilyen jól Persze lehet, hogy éppen nem pirosban kérném, ettől függetlenül odabent ülve tudjuk, hogy nem a szín számít Vonatkoztassanak most el a feminim jelzőtől. Ez egy remek kis sportos autó. Akinek kevés, annak ott a temérdek tuning-kit 130-ig vállalható a szélzaj odabent, azon felül már csak fülhallgatóval megy a zenehallgatás. Feltéve, ha igényli valaki. Tökéletes arányok: hosszú orr, rövid csónaksegg Az ünnepi modell megkapta a nagyobb felniket. Inkább egy sperrdifi én azt mondom. Persze a gyűjtők körében többet ér majd, hiszen csak 2000 darab készül belőle Ízeltlábúak kedvenc gyülekezőhelye. Érdemes minden tankolásnál hullamentesíteni. Szívem szerint mindenkinek adnék egyet. Receptre Hardtop vagy külső csomagtartó is rögzíthető ide Sallangmentes, paszentos. Fél perc alatt otthon érezzük magunkat A dupla kipufogós fenék sportos, a hangja is egész szép, de a keresztdob menthetetlenül fűti a csomagtartó tartalmát Mindössze ennyi Emlékeztető Kézifék a jobb oldalon, ott esik igazán kézre. Az üléspozíció mély, a kormány-váltó távolság parányi
Itt látszik, milyen jó az, ha a kardánalagút tényleg az, ami. A váltóba közvetlenül csatlakozik a kar, a könyöklés megoldott Az alap textil ülések is elegendő tartást adnak. Még dönteni is lehet őket egy kicsit Igyekeztek minden apró helyre rekeszt rakni, ez az ülések mögötti A két ülés közötti tárolóból nyitható a tankbetöltő Itt is egy. Menet közben ne turkáljunk benne, ha lehet Elfért volna egy klimatizált kesztyűtartó. Így menthetetlenül megolvad/melegszik odabent minden. 150 liter. Két nagyobb sporttáskának éppen elég A csomagtartó padlólemeze alatt közvetlenül tombol a forró kipufogódob A kis helyre befértek az alapszerszámok és az EÜ-doboz Kellemesen vastag, precíz és azonnal reagál. Minden autóba ilyen kéne Semmi nincs túldizájnolva, a műszeregység szögegyszerű Nem véletlenül van az 5000-es fordulatszám éppen középen. Ha az alá nem esik a mutató, akkor az igazi Ennyi a segédeszköz. Teljesen kikapcsolható Az osztófal kivehető-mozgatható, de a rekesz meglehetősen sekély Mindenki tudja: hibátlan Nyitott tető mellett meg kell dolgoztatni a klímát, de képes elfogadható hűvöst csinálni odabent Azért ennél a motornál megérezzük, ha be van kapcsolva. Inkább izzadtam Az MP3 képes hifi nem szól valami szépen, cserébe a legkarcosabb CD-vel is megbirkózott. Egy fülhallgató-kimenet kéne mellé Az első tengely mögé tolták az 1.8-as MZR motort. A toronymerevítő az erősebbik, kétliteres modelltől jött 9-9,5 litert fogyasztott, tempósan autózva. Az teljességgel elfogadható Itt alig van súly Ezt a motorburkolatot nem szerette a garázsi nyest. A hatosé jobban ízlett neki